2014. október 31., péntek

A Beregben jártam

nemrég a debreceni Tímárház szakkörével. Mostanában új dolgok foglalkoztatnak: a keresztszemes népies ágára csodálkoztam rá és úgy általában a népi hímzésekre.  Csak most jöttem rá igazán, hogy mennyi gyönyörűség van a mi kis országunkban, amit még nem ismerek, amikor elkezdtem ebbe az irányba fordulni. Szerintem a világban sehol nincs még egy olyan nemzet, amelynek ennyi csodás, különböző féle-fajta hímzése van. Teljesen beszippantott a dolog, könyveket gyűjtök és olvasok, hímzésmintákra vadászok és magam is próbálkozom ilyesmivel. Rákaptam az úrihímzésre is, amit anyukámtól tanulgatok. Ő mesterien műveli ezt a manapság ritka és alig-alig ismert vállfaját a történelmi hímzéseknek, amelyeket eredetileg úrasztali terítőkön és kehelytakarókon, valamint nemesi ruházatokon alkalmaztak. Íme az első szárnypróbálgatásaim:


Na de térjünk vissza a kiránduláshoz. Az első állomásunk Vásárosnamény volt, a Beregi Múzeum. A nyolcféle kiállítás közül természetesen a beregi keresztszemeseket bemutató a leggazdagabb, és számomra a legkedvesebb. A múzeum az egykori Tomcsányi kastélyban kapott helyet.


Minden beregi helységből összegyűjtötték az ott jellemző mintákat, és a helységnévvel együtt párnára hímezték őket. Az egyik kedvencem a a tiszaadonyi hernyós v. kukacos minta.


Ezután Tákosra látogattunk, a híres "mezítlábas Notre-Dame"-ba. 

Megcsodáltuk az erre a vidékre jellemző fakazettás mennyezetet és az ottani asszonyok keze munkáját dícsérő gránátalmás keresztszemes hímzéseket.



A tájházban sok-sok csodaszép hímzést fotóztunk, sajnos ezek többsége homályos lett a sietség miatt. :( 
A csarodai templomba belépve még a számat is eltátottam a sok gyönyörűségtől. A falakon elképesztően szép freskókat találtak a régészek melyeket a reformáció kezdetén levakoltak, s így szinte teljes épségben megőrződtek az utókornak. Ők az úgynevezett mosolygó szentek.


Az indás-életfás falfestmények és a korábbi freskók harmóniája rendkívüli látványt nyújt a karzatról.



Csoportképünkön ketten vagyunk vörös hajúak: elöl én egy könyvvel, hátam mögött a szakkörvezetőnk, Molnár Tiborné Magdika népi iparművész. 


Végső állomásunk Beregdaróc volt, ahol Sukta Pálné népi iparművész várt minket. Külön múzeuma van a munkáinak! Lélegzetelállítón szépeket tervez és hímez, ismertek és keresettek a munkái. Mintái le is vannak védve. Íme az egyik munkája:


A beregdaróci templom


és úrasztali terítője:


A faluban konferencia-központ és nyári gyerektáborok is vannak, ahol az ifjúságot oktatják a kézimunkák rejtelmeire, gyönyörű környezetben. A polgármesteri hivatalban pedig - most figyeljetek! - minden irodában más és más hímzéssel készült, dúsan mintázott függönyök vannak, amit a közmunkások(!!!) hímeztek! 



Végül még a lakásában is meghívott bennünket a hölgy, vendégül látott (39-en voltunk a kabai szakkörösökkel együtt!) és megmutatta a munkáit - minden szekrényből, fiókból csak úgy dőltek kifelé a szebbnél szebb függönyök, terítők, párnák, szatyrok, háziáldások, könyvjelzők, tűpárnák, zsákocskák és mindenféle csodák. Nem győztünk ámulni és bámulni. Fájó szívvel indultunk haza. Ide még visszatérek a nyáron, és nektek is ajánlom. De ne egy napra menjetek, hanem legalább egy hétre!
Emlékül ezt egy keresztöltéssel és subrikálással hímzett könyvjelzőt hoztam Tákosról, egy madaras zsákocskát pedig Beregdarócról. Ugye, milyen szépek?


A képekre kattintva nagyban is megcsodálhatjátok őket.





2014. október 13., hétfő

Mióta eltűntem...

... történt néhány változás az életemben. Például, hogy hímzőszakkörbe járok, egyre inkább megkedveltem a népi mintákat, még akkor is, ha azok történetesen nem keresztszemesek. Még az ún. úrihímzést is elkezdtem tanulgatni. Elsőként néhány levendulapárna meg kulcstartó készült.



Francia levendulával töltöttem meg őket, mennyeien illatoznak...