2012. szeptember 13., csütörtök

Szeszélyeskedik a blogger

Az utóbbi időben gyakran előfordul, hogy nem enged új kedvenceket felvenni, egyszerűen közli velem, hogy túl sok a követett blog, töröljek belőlük. (Aztán néha mégis enged... ki érti ezt?) Ez mondjuk aktuális is lenne, mert az idők során sok olyat is "begyűjtöttem", amit ma már nem tartok annyira érdekesnek, másokat viszont igen (és erről szeretnék értesülni is). Igen ám, de akárhogy kutakodom is a rendszerben, ez idáig nem tudtam rájönni, hogyan tudnék törölni a meglévőek közül. Tudnátok segíteni a probléma megoldásában?

2012. augusztus 22., szerda

Nem tétlenkedtem a nyáron

Hímeztem jópár új dolgot, csak a fotózás nem akart összejönni sehogyan sem. De most bepótoltam, és megmutatom nektek is a "termést":
Elsőnek jöjjön rögtön a kedvencem, egy görög ajtó a KM-ből. Nagyon szeretem a színeit, a "görögkéket" és az erőteljes sárgákat.



A következő minta is ugyanonnan való, és a tengermániámhoz kapcsolódik.

Alul a "jelem" látható, a csikóhalacska - mindjárt kettő is.

A bohóchalat is nagyon szeretem, mert olyan mókásan néz ki - és mert narancssárga :) 

Ha már csikóhal, akkor jöjjön még kettő.

Ez a kis mediterrán hangulatot árasztó darab is megdobogtatta a szívemet:


Végül pedig szintén egy mediterrán darab, egy utcarészlet:



Már csak a végső formába öntés hiányzik, de meglesz az is nemsokára. 

Nektek melyik a kedvencetek? 








2012. június 7., csütörtök

Kisorsoltam a nyertest!

Lássuk csak, mit is fog kapni a szerencsés nyertes:

A hímzett dolgokat én készítettem: a szíves tűpárna tervezője Atalie, a kismadaras levendulapárna Lanarte-minta, a harlekinkaticás könyvjelzőnek a "származására" nem emlékszem, az régebben készült. A mécsestartó ikeás, de a díszítését szintén én követtem el. Remélem, tetszeni fog.
Nézzük most már, kié lesz!





Kedves LAPAPPILON, légy szíves, írd meg a címedet a bekenyie@gmail.com címre, hogy elküldhessem Neked az ajándékodat!

2012. május 31., csütörtök

Varródoboz

Mostanában készült el ez a varródoboz. Az alap sima hobbiboltos fadoboz, amit bepácoltam és lelakkoztam, a belsejét kibéleltem - ugyanilyen anyaggal vontam be a ládika alját és az oldalának az alsó felét is, csak arról nem sikerült elég éles fotót készítenem :(  . Az oldalát és a hímzés szélét finom kis csipkével dobtam fel, a végén ilyen kis antik hangulata lett:






2012. május 27., vasárnap

Hamarosan 1 éves leszek!

Most döbbentem rá, hogy június ötödikén lesz egy éve, hogy a blogomat írni kezdtem. Azóta 42 állandó olvasóm lett. Örülök neki nagyon, hogy ennyi embert érdekel, amiket alkotok. Mivel azonban még ennél is többre vágyom, játékot hirdetek ebből az alkalomból! A jelentkezésnek nagyon egyszerű feltételei vannak:
- legyél a blogom rendszeres olvasója
- hirdesd a blogodban ezt a játékot (tedd ki az alábbi csikóhalat is hozzá, ami a "védjegyem")
- hagyj itt egy kommentet!
Ugye, milyen egyszerű?
Hogy a nyeremény mi lesz? Legyen meglepetés!

A jelentkezési határidő június 5-e éjfél. Nosza, játékra fel! 

Kata szülinapi játéka

Kata szülinapi játékot hirdetett, a nyeremény meglepetés! Én pedig imádom a meglepetéseket... :)

2012. április 27., péntek

Csikóhalak

Újabb hímzéssel készültem el, a szép színes csikóhalakkal. 25-ös vászonra hímeztem, a "rendes keresztöltéseket 2 szálon 3 szállal, a miniket 1 szálon 1 szállal. Heritage-minta, a tervező Peter Underhill. Íme a fotók:













2012. április 13., péntek

A helyzet úgy áll...

... hogy van pár félkész munkám. Mutatok párat:



Egy hímző nő is van még, amit elfelejtettem fotózni, meg egy RR, amibe még egyet sem öltöttem, pedig április végéig kész kell lennem vele. Megyek is, munkára fel!

2012. február 22., szerda

2012. február 11., szombat

Díjat kaptam Bogától

mégpedig ezt itt:
Nagyon köszönöm neki!
És hogy mivel is jár ez a díj? Íme a "szabályok":
Említsd meg a blogod-ban a személyt akitől kaptad - ez a legkevesebb
2 Válaszolj a feltett kérdésekre
3 Árulj el magadról egy dolgot, amit még nem tettél meg a blogod-ban
4 Ajándékozd a díjat annyi blogernek, ahánynak csak szeretnéd
5 Értesítsd a díjazottakat.

Íme a kérdések:
1  Melyik a kedvenc smink kelléked?
2  Mi volt a 2011 év trendje (gondolom az öltözködésben) ?
3  Mi a kedvenc desszerted?
4  Kedvenc színed?
5  Mi a keresztneved?
6  Melyik volt az utolsó dal amit meghallgattál?
7  Kutyák vagy macskák?

Az én válaszaim pedig:
1 Púder - ápol és eltakar :)
2. kényelem - legalábbis nálam ez a nyerő; egyébként pedig nem vagyok trendkövető
3. időszakosan változó, pl. gesztenyés dolgok, őszibarackfagyi, rumos és meggyes sütik
4. narancs és türkiz
5.hát ez nem nehéz kérdés, hiszen a saját keresztnevemen blogolok
6. valami görög zene
7. lakásban egyik sem, egyébként is csak a picik, vagy a simulósak
Amit eddig még nem árultam el a blogomban:
Kedvelem az idegen nyelveket. Különösen a fordítást. Valamelyik következő életemben szeretnék műfordító lenni... :)
Akinek továbbküldöm a díjat:

2012. február 1., szerda

Még csak elseje van

de máris készen vagyok a februári rr-penzumommal. Na jó, hozzátartozik az igazsághoz, hogy a sorban előttem lévők is kissé előredolgoztak, és már hetekkel előbb megkaptam a szokásosnál.
Élőben sokkal szebb a színe, sokkal zöldebb, de hiába próbálkoztam, nem sikerült jobb fotót készítenem róla. Az alul lévő kis rózsabordűr külön tetszik rajta, lehet, hogy valamire később felhasználom majd a mintát.